Szeparációs szorongás gyermekkorban

Riasztó önállóság?

A kisbabák számára természetes módon hétről hétre, hónapról hónapra egyre jobban kitágul a világ. Mozgásfejlődésük (a kúszás, mászás, majd pedig a járás) segítségével egyre távolabb tudnak eljutni az anyától és ez az önállósodás az izgalmassága mellett sokszor rémisztő is a számukra. A lelki fejlődés során először 8-9 hónapos koruk körül minden baba átéli kisebb-nagyobb reakciókkal, rövidebb-hosszabb időszakkal azt az érzést, amit ún. szeparációs szorongásnak hívunk. Lényege, hogy az önállóság élményétől a baba meg-megriad és ilyenkor fokozottabban keresi szüleivel a kapcsolatot. A már stabil járás miatt másfél éves koruk körül a totyogónk még nagyobb önállóságot él át és ez fokozottan ijesztő, szorongáskeltő lehet számára.

Mit tanul a gyermek a szeparációs szorongás által? Miért fontos ez?

Ebben az időszakban bármilyen új dolgot elsajátít csemeténk, utána igyekszik feltölteni az “önbizalom-készleteit” az új képességei kipróbálásához. Ilyenkor kapaszkodót, biztonságot keres és fontos megtapasztalnia azt, hogy:

• kiben bízhat a világban,
• kire számíthat,
• milyen képességei vannak, ő mire képes,
• mit tud egyedül megtenni és mit nem,
• hol vannak a határok, mit szabad neki és mit nem.

Hogyan segíthet a szülő a gyermeknek?

Ezeken a lelki folyamatokon tehát természetes, hogy átmegy gyermekünk és a legtöbb, amit tehetünk, hogy magabiztosan és szeretettel fordulunk felé, türelmesek vagyunk hozzá, stabil és következetes kereteket, szabályokat alakítunk ki a számára. Őszintén beszélünk az esetleges elválásokról és figyelünk gyermekünk érzelmi szükségleteire. (Például: Apának most el kell mennie dolgozni, de alvás/uzsonna után hazaér a közös játékra/vacsorára.) Fontos, hogy olyan dolgokat mondjuk, ami a napirendjében benne van, hogy tudja kötni ahhoz, még a kisebb gyermek is értse, mikor várhat haza. Ezt pedig minden körülmények között tartsuk be, hogy érezze megbízhat bennünk! A gyermekünk önbizalmát növeli, ha azt érzi, hogy bízunk benne, bízunk abban, hogy bármilyen nehéz is, képes megbirkózni segítségünkkel a helyzettel. Emiatt is érdemes az elválást őszintén kezelni, tehát elmondani neki a forgatókönyvet és elköszönni tőle, mielőtt elindulunk. Az is lehet, hogy könnyebb az elválás, amikor ő már benne van egy játékfolyamatban valakivel, ilyenkor a megoldás lehet, ha már előtte szólunk neki, hogy amikor már játszotok el fogok menni, és nem zavarlak meg a köszönéssel, de az esti fürdetésre/ reggeli ébredésre biztosan hazaérek.

Milyen esetben szükséges szakemberhez fordulni?

A szeparációs szorongást a pszichológusok akkor mondják kórosnak, ha a gyermek az elváláskor lelki fejlődésének nem megfelelő típusú, vagy túlzott mértékű szorongást él át.
Ennek tünetei lehetnek:

• tartós vagy túlzott mértékű aggódást él meg a kisgyermek attól, hogy egy számára fontos személyt elveszíthet
• tartósan aggódik, hogy egy nem várt esemény miatt el kell válnia a szeretett személytől
• az iskolába vagy más közösségbe járás tartós elutasítása az elválás félelme miatt
• az egyedül vagy a fontos személyek nélkül maradás tartós és túlzott félelme vagy elutasítása
• a korábban jól működő önálló lefekvést tartósan elutasítja, ha nincs ott a szeretett személy
• ismételt lidérces álmok az elválás témájával kapcsolatban
• ismételten előfordulnak kínzó fizikai tünetek, mint például fejfájás, hasfájás, hányinger

Agresszió a nevelő, tárgyak, esetleg mindkettő iránt. Noha a gyerekeknél nem ritka, hogy esetleg meg akarják ütni az édesanyjukat, mert az nem vesz nekik fagylaltot, ha ez az elmúlt 10-20 hiszti jóval több, mint felénél jelentkezett, az arra utal, hogy gyermekének destruktív személyiségzavara van. Önbántalmazás. A depressziós gyerekek, illetve azok, akiknél a depresszió a destruktív személyiségzavarral keveredik, sokkal nagyobb valószínűséggel harapják vagy karmolják magukat, esetleg verik a fejüket a falba vagy rugdosnak kemény dolgokat azzal a céllal, hogy megsértsék a lábukat, mint a többiek. Gyakori dühkitörések. Azok a gyerekek, akiknek havi 10-20 dühkitörése van otthon, vagy napi ötnél több házon kívül, azt jelzi, hogy a gyermeknek komoly problémái vannak. Elhúzódó kitörések. Egy öt perces hiszti egész örökkévalóságnak tűnik a szülő számára. Egy olyan gyerek azonban, akinek a hisztije több mint 25 percig tart, komoly gondokkal küzd. Egészséges gyereknél is előfordulhat, hogy egy dühkitörése akár egy órán át is elhúzódik, de a következő már csak 30 másodpercig tart. Az érzelmileg sérült gyerekeknél az esetek 90 százalékában több mint 25 perces dührohamokkal kell számolni. Képtelenség a hiszti utáni megnyugvásra. A beteg gyerekek képtelenek egyedül megnyugodni, mindig külső segítségre van szükségük ahhoz, hogy lehiggadjanak.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/1564/duhkitores-figyelmezteto-jelek-a-szuloknek