A kedves kopasz
Ilyenkor ősz elején, amikor egyre közelít az időpont, hogy
örömmel vegyített vágyakozó nosztalgiával gondoljunk vissza az elmúlt
hónapok boldog pillanataira, jól esik még egyet beleharapni a nyárba.
Ebben segíthetnek nekünk az olyan nyáridéző gyümölcsök, mint a finom
nektarin.
Mit rejt a csupasz héj alatt?
Sárgás, rózsaszínes gyümölcshúsa nem csak isteni ízével, hanem egészségünk miatt is fontos „tartalmával” is levesz minket a lábunkról. Finom, lédús, rostokban gazdag gyümölcsről beszélhetünk a nektarin esetében, így nem meglepő, hogy segíti emésztésünket. Alacsony kalóriatartalma miatt akár az nyár végi, őszi diétád része is lehet. De ami még nagyon fontos, hogy rengeteg A- és C-, valamint némi K-vitamint is tartalmaz. Ezen felül nem elhanyagolható mértékben tartalmaz ásványi anyagokat, mint a káliumot, foszfort és vasat. Továbbá érdemes még fogyasztani a benne lévő magnézium, folsav, valamint tiamin, piridoxin és niacin miatt. Szeléntartalma miatt is érdemes rá figyelni. Antioxidáns tartalma ugyan nem a legmagasabb, de mindenképpen érdemes észben tartani, hiszen szervezetünkre ez is pozitív hatással lehet.Mit tehet a testünkkel?
Először is feltölti vitaminokkal és ásványi anyagokkal, így az ősszel is érdemes belőle jócskán fogyasztani, akár heti 1-2 kilogrammot is. De ezen felül még rengeteg mindenben segíthet „odabent”:- Ha megrekedt az emésztésed, a nektarinban található kálium könnyedén segít ezen, valamint tested pH-egyensúlyát és a szénhidrátok könnyebb emésztését is támogatja. Magas rost és alacsony kalóriatartalma miatt pedig igazi diétás étek. A kálium továbbá a vérnyomás szinten tartásában is segíthet, mivel a nátrium hatásait kiegyenlíti. Az idősebb korosztálynak és a magas vérnyomásban szenvedőknek viszont fontos odafigyelni, hogy nehogy túlzásba essenek a káliumbevitelt illetően.
- A fent már említett káliumtartalom és a gyümölcsben található
rostok szívünk egészségéről is gondoskodik. Utóbbi beleink egészségéről
és a normál koleszterinszintünkről is gondosodik.
- Antioxidáns tartalma segít a legyőzni a testünket károsító szabadgyököket. Valamint az olyan antioxidánsok, mint a karotinoidok, bioflavonoidok a sejtek károsodását csökkentik, így – a béta-karotin, valamint az A- és C-vitaminnal együtt – segítenek megelőzni egyes rákos betegségek kialakulását.
- A gyümölcs C-vitamin tartalma szöveteink erősen tartásában is segít, illetve részt vesz a szövetek összetartásában és a sérülések gyorsabb gyógyulásában nagy szerepet játszó kollagén termelésében.
- Kicsit túlzás, hogy a megfelelő mennyiségű nektarin fogyasztása felel a szép és egészséges fogakért, bőrét, csontokért, szövetekért és nyálkahártyáért. De ha azt mondjuk, hogy a gyümölcsben található béta-karotin segít az A-vitamin termelésben, mely a fent felsoroltakért felelős, akkor azért van összefüggés, ugye?:-)
- Mehet belőle az arcra is, persze, pakolás formájában. A száraz,
pattanásos bőrnek igazi gyógyír, de megfáradt arcunk is hálás lesz érte.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése